A hamburgi Reeperbahn… a német „Sin City” híres-hírhedt városrésze, ahol a különféle diszkók, piros-lámpás házak, alternatív színházak, döneresek, pubok egymásra halmozva várják a világ fiataljait. A terv egyszerű: Indulás 13h, Hamburg Hbf.: 16h, városnézés 20hig, alapozás éjfélig, buli 6hig, hazaérkezés 12h… Azóta ezt a kört nyögöm.
Hamburg Hanza-város lévén soha nem szűkölködött javakban, a városba benyúló „Canal” Velencét idézi, csak a giccses gondolázok és a galambok garmadája helyett itt Porschéból és Mercedesből láthatunk végtelennyit. A pragmatikus idealistaként elkönyvelt német polgárok paradox gondolata, hogy a kabriót ki lehet használni ebben a városban: a közeli Északi-tenger alaposan megbolygatja az éghajlatot: hűvös nyár, esős tavasz és ősz, de legalább enyhe tél. (1000 dolláros családi kérdés: Ki tud egy hasonló időjárású várost mondani nekünk? ;)
A látványosságok közül megnéztük a Rathaust, Szent-Mihály Templomát, a Régi Elba-alagutat, a Raktárváros egy részét, a kikötőt, a Rickmer Rickmers vitorlással együtt. A borokat a Szent-Miklós Templom romjainál bontottuk ki, a világháborús mementó pompás tornyának szeme láttára.
Érdekes egyébként, hogy mennyire össze tud „húzni” egy várost a látványosságok viszonylagos közelsége: a látogató egyáltalán nem érzi, hogy egy majd’ 2 milliós városban van. Ugyanez az érzésem volt egyébként Prágában is, lehet, hogy a sör teszi? :D
A Reeperbahn utcáin folyt bőséggel az említett nedű is, német barátaink szokatlan visszafogottsággal mulattak, ami itt azt jelenti, h nem mindenki dobálta az üvegeket kedve szerint. A szórakozóhelyek főként 30-50 fős kisebb mulatókból állnak, gyakorta éreztük úgy, h egy helyről kimenve annak hátsó ajtaján ismét ugyanoda jutottunk, szóval eléggé hasonló ízlésvilággal rendelkező helyek ezek.
Összességében jól el lehet itt tölteni az időt, sikerült is reggel 6ig, a hazafelé úton nagyon nem hiányzott a 2 átszállás, de a lényeg, h hazajutottunk… délre.
Az élmény peroratiojaként a magyar találékonyság ismét meg akarta mutatni Európának, okoskodásunk lényege a következő volt: ugyebár a „schönes Wochenende Tikett” (értsd: a jegy) 5 fő utazását teszi lehetővé a vásárlás napjától másnap hajnal 3-ig (a lipcsei kirándulásnál ennek nem volt jelentősége, ezért nem említettem). Tehát, úgy gondoltuk, h az éppen ilyen jegyet vásárolni akaró utas lesz a kecske, nálunk meg van a káposzta (ti. a jegy)… A kalauz éber figyelmét kijátszva nem írtunk rá nevet, tehát semmilyen hivatalos közeg nem ellenkezhetett a biznisz ellen. A kuncsafttól függően 15-20 € bevételt reméltünk a tranzakciótól: 3 embert kérdeztünk meg, 2en rövid útra mentek, de 3-as számú jelöltünk épp ilyen jegyet készült vásárolni. Ment az alku, illetve mégse, mert barátunk nem akarta megvenni. Miért? Csak. Így hüledezve végignéztük, h 35 €-t bedobál a gépbe, kiveszi a kezünkben tartott jegy ikertestvérét, és lesütött szemekkel távozik a helyszínről. A sokkból magunkhoz térve előtört belőlünk a megalázott dzsentri életérzése, felháborodásunk tetőpontját az jelentette, hogy Balázs barátunk rituálisan elfogyasztotta a jegyet – mindnyájan megelégedve sétálhattunk haza…
