Az elmúlt hetekben a május eleji ünnepségek után a megszokott mederben folyt az élet az Elba partján. A sablonos mondat természetesen korán sem jelenti azt, hogy unatkoztam volna: az eddigiek mellé Potsdam és Wörlitz városának megtekintése iratkozott fel a „Városok, melyeket láttam” listámra, egy-egy hétvégi nap alkalmával.
A lehetőségeket eléggé korlátozta az a tény, hogy az egy hét tavaszi szünet volt az említett időszakban, melynek során kiürült a kollégium, márpedig komolyabb utazásokat (a már korábban tárgyalt kedvezmények miatt is) utastársakkal érdemes kezdeni. A magyar légió jelentős részének a magdeburgi szolgálat végét jelentette május második hete, a lengyel és cseh kollégák is hazautaztak látogatóba, amint lehetőség nyílt rá, a nemzetközi gárda nagy része pedig Párizsba utazott pár napra. Én nem igazán láttam értelmét a francia főváros néhány napos meglátogatásának, mivel egyrészt már voltam (ebből következően meg is döbbentem, mikor mondták, hogy 2 napjuk lesz a város felfedezésére), másrészt inkább a német városok megtekintését szorgalmazom ittlétem alatt.
Visszatérve, Potsdam kastélyai lenyűgöző látványt nyújtanak, igazából azonban az itt épült kastélyok sűrűsége a megdöbbentő: a tendencia egyébként ma sem más, mint volt a 18-19. században, vagyis a gazdag berliniek a 21. században is Potsdamban építik fel luxus villáikat. Az utazás során további életem szempontjából fontos információkra tettem szert, megtudtam például, hogy: a fűszál hollandul „gras prikia”(legalábbis kiejtve); a német kiszolgálást néha lenyomhatja egy kínai büfé csaposa; nem csak kabarékban fordulhat elő, hogy egy magyar tupperwareból kanalazza ebédét egy 18. századi kastély szökőkútjának kövén ülve (véletlenül sem én); a Lufthansa az évek óta tárolt „elveszett poggyászokat” elárverezi, teljes tartalmukkal (kvázi zsákbamacska), és, hogy fekve is lehet jól fényképezni.
Wörlitz, vagy spanyolul ejtve „vorlisze” (szegények, iszonyúan megszenvednek), egy, az Unesco Világörökség részének nyilvánított parkkal büszkélkedhet. A csodálatos parkot egy német herceg alakíttatta ki, miután bejárva a világot elhatározta, hogy valami maradandót alkotva összevegyíti az egyes országokban látott kertépítési technikákat. A programban kiemelkedett a csónakázás a tavon, melynek során még evezni se kellett, valamint a közeli bolhapiac, ahol 3 euróra alkudtam le egy 3 nyelvű, turistáknak szóló képeskönyvet.
A legjobban azonban valószínűleg az amerikai srác érezte magát, aki befizette magát Dessauba, a kelet-német porfészekbe, ahol indiai társával együtt tölthetett el egy csodás napot, és gondolkodhatott azon, hogy vajon mikor mehettek el a többiek a wörlitzi csatlakozással…
