Micsoda remek közönség! Szóval a bürokrácia útvesztői: azt mondják, hogy bár valóban mindent aktába iktatnak, és ezerszer beregisztrálnak különböző címeken, a végén legalább eljutsz valahova: mondjuk, minden rendben lesz. Nekem is ráment több napom a különböző immatrikulationra, registrierenekre, de ma már minden olajozottan működnek a dolgok, tudok jelentkezni az órákra, „pogramokra”, net is pörög, mi kell még?
Stadtsparkasse (a germán Takarék), cet. 11 óra: valamivel több, mint 170 ezer forintot adtam fel a magdeburgi Otto von Guericke Egyetem különböző számláira. Nem is szeretek pénzről beszélni, csak elgondolkodtam, h mennyire nagy biznisz ez az Erasmus: a koli, ahol lakom, tele van külföldivel, akik majd megvesznek örömükben, hogy a reneszánsz idők valamely nagy emberéről elnevezett pályázattal idejöttek, és vigyorgó pofával fizetik a pénzt az egyetemnek! Szenzációs! Zsebből zsebbe megy a cash, és az ember mennyit dolgozik azért, h ide eljusson (persze ha kéne, most is megcsinálnám még a dupláját is ;)
Belebolondulnátok az unalomba, ha felsorolnám, hogy mennyien kívántak nekünk minden jót ittlétünk alatt valamely ünnepélyes megnyitó alkalmával. De nem is ez volt a lényege, hanem az, hogy megláttad a többi ERasmusost: a szandál-zoknis amerikait, a feltehetően soha nem füvező törököket, a „Kelet népeit” főként Szófiából, szláv szomszédinkat, cseh ifjakat, de vannak itt még Mexikóból is. A banda vegyes és túlkoros: tervem, miszerint koromnál fogva a többi főiskolás keleti bölcsként tekint rám, és áhítat figyeli szemöldök-rángásom is, azonnal szertefoszlott. Volt, akin gondolkodtam, hogy magázva szólítsam, s bár csodás német nyelvünk erre lehetőséget biztosít, megmaradtunk abban, hogy adott helyzetben akár őrizhettünk volna együtt libát.
Kedden este megnéztük a helyi Romkertet/Veszteget (bár inkább kis West)/Jam Pubot, előtte az erasmusos törzshelyen (micsoda páratlan német szó van erre: stammtisch, vagyis egy „állandó asztal”! Nem nehéz megállapítani, hogy a régi Kaiser 3as blokkja méltó lett volna erre a megnevezésre) volt némi melegítés, utána pedig irány az éjjeli szeminárium.
A kb. éjfélig tartó (korsó)nyújtó-gyakorlatok rengeteg áldozatot követeltek, bőven volt kit felírni a Baracce névre hallgató vendég-látóipari egységben megtartott Seminar jelenléti ívére. Ahogy Wundi barátom reflektálta volna az eseményeket, a keménymag nem elfogyott, hanem keményedett: 4 magyar, 1 spanyol. Motiválásban pedig nem volt hiány, de takarékon égtek a Többiek. Mindegy, fékek úgysem kellenek: a hely egyébként a várakozásokkal ellentétben tele volt, és amíg el nem kezdték a „legnagyobb” német slágereket játszani, teljesen korrekt volt.
A német keménység abszolút hiányát tapasztaltam, mikor 3.10-kor felkapcsolták a villanyokat: szégyen! Bohóckodásnak elment, 10es listán 4,5-5.
A hétköznapokon a tanszéki koordinátor keresgetésén kívül nyelvtanfolyamra jártunk, itt is adtunk egy magyar pofont (inkább egy istenes parasztlengőt) a világnak:
1. nap: 28 résztvevő 4 magyar
2. nap: 13 résztvevő, 3 magyar
3. nap: 9 résztvevő, 4 magyar
4. nap: 5 résztvevő, 4 magyar
Pedig a színvonal hibátlan volt, csak nincsenek ezek hozzászokva, h 5 óra van egymás után…
Ennyit a hétköznapokról, folyt köv.
