Így repül az idő… lassan 2 hetes „blogcsendet” kell megtörnöm, legutóbb a május elsejei Männertag (férfiak napja) után jelentkeztem.
Azért, hogy mégse menjünk el szó nélkül a mifelénk „munka ünnepeként” nyilvántartott jeles esemény mellett: május elsejének reggelén vidáman, frissen keltem, bár nem „harsant a kürtszó”, mégis aktuálisnak éreztem néhány „májusköszöntő” dalt. Feltettem hát kedvenc klasszikusaimat, a „szállj te büszke éneket” és a „Vörös csepelt”, majd épp a kisdobos kendőmet igazgattam, mikor német ordibálást hallottam a zárt ablakon keresztül. A látvány nem hétköznapi: Délelőtt 10kor az ablakom előtt elhaladó, kizárólag hímnemű gyalogosok 90%-a döntött úgy, h iszik, a maradék 10% pedig őket vezette. A gondos bennszülöttek nem bízták a véletlenre az alkohol utánpótlást, volt, aki talicskában tolta maga előtt a rekeszeket, mások inkább kordén húzták maguk után.
Gyors helyzetfelismerés után az első benzinkúton feltankoltunk, és a helyi szokásoknak megfelelően a Stadtpark nevű terület felé vettük az irányt. Itt már a levegőben is több volt az alkohol, mint az oxigén: de nem ez az egyetlen mulatság német barátaink számára! Ilyen jeles alkalmakkor ugyanis végre lehetőségük van az élő fába is belekötni. Ezt magunk is tapasztalhattuk, egyrészt közvetetten, hisz több olyan ember haladt el mellettünk, aki több sebből vérzett, mint Bruce Willis klasszikusai utolsó jeleneteiben, másrészt közvetlenül, hiszen minket is táncba hívtak a vendégszerető helyiek. Így visszagondolva, ha csak a leginkább sértő megjegyzéseket és a legbunkóbb odaszólásokat vettük volna fel, akkor 2 ökölharc részesei lehettünk volna, de a szituáció annyira röhejes volt, hogy még odanézni is elvesztegetett idő volt.
Azért volt ott sátoros bajor zene, szigorú asztaltánccal, kiváló német mulatós zenék, szóval „jó pogramok, csak sok köcsög”. Ennyi még sok is erről…
